JKR interjú - 2. rész

Ma jelent meg a brit Tatlerben az a JK Rowling interjú, aminek az első részét már olvashattad itt az oldalon, most gulyasg lefordította a második részt, így mindenkinek jó olvasgatást!
Még ma este felkerül valószínűleg az utolsó rész is.
A beszkennelt képeket még mindig a képgalériában találod.
Kattints a 'tovább olvasom' linkre, ha érdekel a cikk.

***************************

Ez a szerény, szelíd nő Chipping Sodbury-ben, Gloucestershire-ben született, nem akarja elhinni, hogy olyan híres, mint Walt Disney az ő idejében.

"Nem is tudom eleget hangsúlyozni, mennyire "társaságon kívüli" voltam, amikor ez történt velem. Teljesen bizonytalan voltam, és senkit sem ismertem, aki ismert volna legalább egy híres embert. Ez a világ számomra idegen és ismeretlen volt, halálra rémített."

De tudod, hogy az asszisztensed a világon bárkivel össze tud hozni neked egy találkozót? "Hát, ha már így mondod, ez számomra nagyon bizarr. Nem akarok hamisnak vagy álszerénynek látszani, de ezzel még mindig össze lehet engem zavarni, és nagyon óvatos vagyok az ilyenekkel."

800-1000 levelet kap hetente; mindegyiket megválaszolja.

Harry Pottert latinra és mandarinra is lefordították. A Pápa állítólag elítélte a könyveket a benne található eretnek varázslatok miatt: "Emlékszem, amikor erről olvastam, arra gondoltam, hogy biztos vannak sokkal fontosabb dolgai, minthogy az én könyveimen rágódjon, mint például a világbéke, vagy a Közel-Kelet háborúi..."

Kiállta már a halálos fenyegetések, szerencsevadászok, adománykérő levelek sokaságát és a lesifotósok hadát. Mauritius-on lefényképezték bikiniben. Amikor meglátta kislányát Jessica-t az újságokban, nagyon megijedt; mindig megpróbálta őt a sajtótól távolt tartani. A magánélet, ahogyan ezt tapasztalnia kellett, valami olyan lett, amiért fizetnie kell, ezért alkalmanként magánrepülőt bérel, így a névtelenségre több esélye van. Tswaluban, az elbűvölő dél-afrikai szafari tábor, mely az Oppenheimer család tulajdonában van a Kalahári sivatagban, mesés nyaralásra volt alkalma. Hawaii volt a másik. Tavaly kibérelte a Hopetoun-t, Edinburgh peremén található Linlithgow hercegnő tulajdonában lévő lenyűgöző 18. századi kastélyt, hogy ott ünnepelje 40. születésnapját. Először a Britannia királyi jachtot próbálta kibérelni, de kiderült, hogy táncos rendezvényt nem engedélyeznek a fedélzeten. Így asszonynevén, Mrs Murray-ként kötötte le a Hopetount, elrendezett minden apró részletet, még arra is maradt ideje, hogy a Bond Street-en kirúgjon a hámból; a kirakatban észrevett egy álomszép gyémánt fülbevalópárt. Kicsit gondolkodott, megkérdezte az árát, nyelt egy nagyot, majd úgy döntött: "Megveszem".

Hosszú volt az út az egyedülálló anyasági napoktól, amikor heti 70 fontból kellett gazdálkodnia, és néha azon aggódott, vajon lesz-e mit ennie lányával a hét végén is. "Gazdagabb, mint a Királynő" volt a legmeghatározóbb főcím, miután a nincstelen ismeretlenségből vagyonos hírességgé vált. Csak nevet.

"Hát, egy biztos. Soha nem fogok panaszkodni amiatt, hogy van pénzem. Soha. Természetesen mindent egyszerőbbé tesz. Ha szó szerint azért kell aggódnod, hogy 'vajon kitart-e a pénz a hét végéig?', akkor soha, de soha nem fogsz panaszkodni, ha van elég pénzed. Lehetőségeket kapsz, és megszabadít az aggódástól. Segítségével utazhatsz, segíthetsz embereken. Minden áldott nap nagyon hálás vagyok ezért."

Három házával - Edinburgh-ban, Perth-ben és Londonban - valamint egy kis tanácsadói csapattal, egy lelkes asszisztenssel és két titkárnővel kezelhetővé varázsolta saját világát. Némi enyhe extravaganciát azért felfedezhetünk. "Imádom a táskákat és a cipőket." De a józan ész is jelen van. Ennek a nőnek soha nem lesz leopárdbőr a szobája falán, és nem fognak Rembradtok sorakozni az előszobájában.

"Van egy bizonyos összeg, aminél nem költök többet. Még mindig van egy határ, aminél többet úgy érzem, nem szabad könnyelműségekre költeni." Amikor megvette a Bond Street-en a fülbevalókat, egy kis bűntudata támadt, és azonnal kiállított egy csekket azonos összegről egy jótékonységi szervezetnek. Nagyon kevés luxus van az életében. Egy első kiadású Jane Austen található a polcán, de az olcsó könyvek közé van bepréselve.

Tudta, hogy a pénz komplikációkkal fog járni, és mint minden gazdag ember, néha eszébe jut, hogy mások csak a pénze miatt érdeklődnek iránta. Így volt, amíg nem találkozott Neil Murray-vel. Szakállas, rock-sztár-osan jóképű, szerény és nyugis, Murray keményen dolgozó orvos, sok-sok túlórával. Nagyon gyakorlatias apa, nem érdeklik a pénz hozadékai, a rivaldafény vagy a fényűzés.

"A pénz soha nem érdekelte. Tulajdonképpen Neil nem is költi a pénzt. Nem ez a vágya." Két közös gyermek (David, 2 éves és Mackenzie, 9 hónapos) után, nem is lehetnének boldogabbak.

Milyen érzés lehetett ilyen híresen és gazdagon randizgatni? "Mielőtt Neil-lel találkoztam volna, az volt az érzésem, hogy örökké szingli maradok. Persze Neil előtt senkivel nem is találkoztam, akihez hozzámentem volna. Arra gondoltam: 'Nem fogok soha senkit találni magamnak'. És hittem ebben. Nem tudom ezt eleget hangsúlyozni. Arra gondoltam: 'Szerencsés vagyok, van munkám, van egy kislányom'. Nincs miért panaszkodnom. Nem az a típus vagyok, aki bárkivel elmegy. Tudom, hogy egyedül is megállok a lábamon. Éppen eleget voltam egyedül, és nem mondom, hogy nem voltam nagyon magányos. Az voltam, de meg tudok ezzel küzdeni. Képes vagyok mindent egyedül intézni."

Most már bevallja, hogy az ismertség egy komoly fejfájdító stressz volt azokban a napokban. "Még soha nem mondtam ezt, de állandóan kérdezték tolem: 'Hogy vagy, hogy bírod?' Mindig azt mondtam: 'Köszi, jól.' Hazudtam magamnak. A tagadás volt a legjobb barátom. Az igazság az, hogy simán mondhattam volna: 'Hát, most, hogy kérdezed, elég nehezen viselem'."

"Egyedül megyek haza, hogy gondoskodjak a lányomról és iszonyatos nyomást érzek.' Elszigetelten éltem, mielőtt híres lettem, és mindezen elszigeteltségre a híresség nem volt túl pozitív hatással."

"Hiperérzékeny lettem, mert volt az első házasságomból egy lányom. Úgy éreztem, hogy hosszú ideje egy szikla alatt élek, amit valaki hirdelen felemelt, és rámvilágít egy fáklyával. És nem, mintha a szikla alatti élet olyan rossz lett volna, de tulajdonképpen leblokkoltam, és nem tudtam, hogyan kezeljem a fényt."

Így ez a szép, szelíd, alattomosság nélküli nő, akinek biztonsági őrőkre van szüksége, ha bemegy egy könyvesboltba, meglepően normális maradt. Például még mindig az Edinburgh-i kávézókban írja könyveit.

"Most először van igazi dolgozószobám, de tudod mit? A kávézókat még mindig jobban szeretem. Alkalmanként felnézek, és látom, hogy egy asztalnyi ember bámul. Ilyenkor nagyon zavarba jövök, és elmegyek."

Amikor a Harry Potter és a Bölcsek Kövét írta, nem engedhette meg magának a bölcsődét, így egy babakocsiban tolva sétált fel-alá az utcákon, és amint Jessica elaludt, gyorsan berohant egy kávézóba, és elkezdett írni.

"Koncentrációs képességem csatákban edződött. Mindig is így kellett írnom."

Folyt. Köv.